Ebből a történetből kiderül, hogy nem a kutya, hanem a galamb az ember legjobb barátja, hiszen az írás főszereplője egy rendkívül hűséges galamb.
Valaki meséli:
"Egy cimborám foglalkozik postagalambokkal. Az edzésük úgy néz ki, hogy a galambokat hátul szépen összekötött szárnyakkal bepakolják a Zsiguliba, s két-háromszáz kilométerre eleresztik őket. Hazafelé bevágnak egy csülkös bablevest, otthon kiülnek a teraszra egy sörrel, s az elsők már lassan meg is érkeznek.
Most is így történt minden (bableves, sör, első postagalambok), hanem Dezsőke, az egyik madár csak nem jött. Másnap se. Harmadnap se. Gondolták, szegénykét megette valami sólyom, kánya, hát le is mondtak róla.
Teltek-múltak a hetek, mikor is látja ám a cimbora, hogy az udvarban Dezsőke jön haza. Gyalog. Merthogy a szárnyai hátul szépen össze voltak kötözve. Gondolom, Dezsőkének elég ideges feje volt."
Most is így történt minden (bableves, sör, első postagalambok), hanem Dezsőke, az egyik madár csak nem jött. Másnap se. Harmadnap se. Gondolták, szegénykét megette valami sólyom, kánya, hát le is mondtak róla.
Teltek-múltak a hetek, mikor is látja ám a cimbora, hogy az udvarban Dezsőke jön haza. Gyalog. Merthogy a szárnyai hátul szépen össze voltak kötözve. Gondolom, Dezsőkének elég ideges feje volt."