|
Még az előző CD elkészülte után megfogadtam, hogy soha többet nem csinálok ilyet. Nem sokkal később ennek ellenére mégis belevágtam életem egyik legnagyobb munkájába...
Egy családlátogatás során gimnáziumi osztályfőnököm látta a nyolcadikos ballagásomra készített CD-t, és a lelkemre kötötte, hogy csináljak egy hasonlót a középiskolai évek végére is. 2002 nyarán az előzetes tervezések meg is kezdődtek, javarészt fejben, illetve papíron, majd az év végére nagyvonalakban elkészültek a CD menürendszerének és borítójának tervei. Az előző CD fejlesztése és az azóta eltelt idő alatt szerzett tapasztalatok, megismert hibák, problémák felhasználásával a MIG CD összességében egy jóval kiforrottabb projektté vált, mint annak idején az Osztály CD volt. Ez a ráfordított időben is megmutatkozott, hiszen az előző CD teljes elkészítése kb. 3 hónapot vett igénybe, ezzel szemben a MIG CD több, mint két évig készült. A két program menüszerkezetének összehasonlítása is sokat elárul a "tudásbeli" különbségekről. Ez a CD már nem klasszikus futtatható program volt, hanem HTML lapokból állt. Ezt a megoldást azért választottam, mert az előző CD a telepítési procedúrák miatt rendkívül rugalmatlan lett. A megoldás egyszerűnek tűnt: a MIG CD-t mindenki meg tudja majd nyitni az Internet Explorerrel, nincs szükség telepítésre, a felhasználónak nem kell törődnie semmivel... Később persze kiderült, hogy a böngészők közötti kompatibilitási eltérések sokkal nagyobb gondot okozhatnak, mint hajdan a telepítés... Nagy mennyiségű adatot (több, mint 300 db. fényképet, kb. 280 oldalnyi iskolaújságot, rengeteg egyéb dolgot) kellett feldolgozni, így már érdemes volt külön programokat írni a HTML lap sorozatok generálásához, már csak ezért is sokáig tartott a CD elkészítése. Eleinte úgy gondoltam, hogy az Osztály CD-ből sok mindent fel lehet majd használni, azonban a végeredmény néhány apró dologtól eltekintve (pl. ikon, az osztályképeken az emberekre való kattintás) teljesen eltérő lett. A teszteléseket ismerőseim végezték, természetesen jóval több gépen, mint annak idején, és csodák-csodájára a kitűzött határidőre elkészült a projekt...
A CD-ből kb. 50 darab másolat készült, ezeket a tanárok megkapták ajándékba, illetve a diákok vették meg, természetesen önköltségi áron. A program teljes terjedelme kb. 288 MB, 2269 fájlból áll, 40 alkönyvtárban.
A CD indulásakor lejátszik egy bevezető animációt, majd megjelenik a főoldal, ahol bal oldalon a menüpontok, jobb oldalon pedig a beköszöntő szöveg látható. A menük alpontjai általában linkként érhetőek el.
- Kezdőlap (beköszöntő)
- Diákok
Az osztály tagjai voltak a ballagáskor (36 diák) Az osztályba jártak, de nem itt ballagtak (2 diák)
- Tanáraink
Az osztályt tanították a ballagáskor (35 tanár) Tanítottak még (10 tanár) További kiemelkedő személyek (4 személy)
- Az iskola
Az iskola története A névadóról... Képek a felújításról
- Fényképek
Osztályképek: A 9. D osztály, A 10. D osztály, A 11. D osztály Erdei iskolák: Bükkszék (2001), Zánka (2002), Tata (2003) Osztálykirándulások: Simonpuszta (2001), Szilvásvárad (2002), Pécs (2003) Egyéb képek: Földrajz verseny (2000), Kirándulás (Káva, 2000), Osztálykirándulás (Beregfürdő, 2001), Szilveszter (2002), Ballagás előtti díszítés (2003), Egyéb képek
- Nyúz
Általános tények a Nyúzról: Előszó az újság digitális kiadásához, A Nyúz története A Nyúz megjelent számai: I. évfolyam 1. szám (2000. október) - IV. évfolyam 10. szám (2003. március) (280 oldal) Érdekességek: A hónap villamosa, PC rovat, Molnár Gábor: Bojkott, Bíró Attila: Betörték az ablakokat
- Egyéb
Érdekességek, amik nem fértek bele semelyik kategóriába: Néhány rajz, Plakátok, Furcsa képek, Kamarakórus verseny (Konferálás, Cohorse Generosa, Good night, sweet heart!, Calipso, Népdalok (szóló), Népdalok), Egy történelem dolgozat, Részletek a Szalagavatóból (Palotás, Első keringő, Második keringő, Harmadik keringő, Csángó, Tanári tánc), Patkós Dániel: Petőfi utolsó csatája, Az Anti-Roller Club
- Impresszum (animációban a stáblista)
- Kilépés
|