Egy Deák Ferencről szóló pályázatra készült írás, amely kissé furcsára sikerült, krimi lett belőle... (2003.)
Részletek egy titkosrendőr jelentéseiből és egyéb iratokból
1833. április 28.
Az egyre erősödő ellenzéki hangok miatt látta jónak urunk, I. Ferencz, hogy a császári titkosrendőrség megfigyelése alá vonja az ország helytartótanácsával egyet nem értő, magukat csak reformellenzéknek nevező magyarországi csoportosulások vezetőit, illetve fontosabb politikusait. A titkosrendőrség egyik részlegét, melynek jómagam is tagja vagyok, a fent említett személyek megfigyelésére képezték ki. Feladatunk a mai naptól fogva a rendőrség kötelékén belül, egy-egy vezető ellenzéki politikus megfigyelése és ellenőrzése. Nekem, Johann Nachfolgennek, a Deák Antal helyére lépő ifjú politikus, Deák Ferencz megfigyelését tűzték ki feladatul. Kötelességem azonnal jelenteni minden gyanús, feltehetően az uralkodó személye ellen való lázítást, szervezkedést, illetve I. Ferencz urunk parancsainak esetleges megszegését.
1833. május 1.
A megfigyelt személy a mai napon jelent meg először a kerületi ülésben. Túlságosan magabiztosnak tűnt, habár minden bizonnyal először vesz részt ilyesfajta eseményen. Felszólalni még nem szólalt fel, de az egész gyűlést feszült figyelemmel kísérte, s a hosszú szolgálat során szerzett emberismeretem azt súgja, hogy ajánlott fokozott figyelemmel kísérni tevékenységét, nehogy később bajt okozzon a Birodalomnak. Megjelenésében nem túl kiemelkedő személyiség, viszonylag alacsony, köpcösnek mondható, kissé kopaszodó, azonban mégis van tekintetében valami tiszteletet parancsoló.
Kedves Antal bátyám!
A gyűlés rendben lezajlott, igen érdekesnek találtam, még soha nem voltam jelen ilyen eseményen. Próbáltam a lehető legerőteljesebben figyelni, nehogy szem elől tévesszek bármily apró dolgot is, hiszen méltó utódoddá szeretnék válni. Engedj meg nekem néhány észrevételt. Sajnálatra méltónak tartom, hogy egy ilyen fontos alkalommal is szinte nagyobb szerep jut az ételnek, de főleg a bornak, mint a politikának. Igen figyelemre méltó elképzelések látnak napvilágot, de aztán a borgőz szépen-lassan elnyomja őket. Ismersz engem, nem vetem meg a jóféle ételt, italt, de itt véleményem szerint, ennél sokkal fontosabb dolgoknak kellene helyet kapniuk.
Más kérdés, hogy sajnos, a király láthatólag nem támogatja munkánkat, hiszen, a gyűlés helyszínéül egy igen roskatag épület szolgál. A falak omladoznak, pereg róluk a festék, a tető gerendái korhadtak, mindent összevetve, szerintem felújítatlanul áll már legalább 100 éve. A gyűlés bevégeztével, épp kifelé indultunk, amikor a felettünk lévő tető egyik deszkája megreccsent, és félig beszakadt. Mondtuk is egymásnak, hogy ez a mi sorsunk, még egy ilyen fontos esemény helyszínének sem lehet új épülete, ilyen körülmények között kell dolgoznunk. Az egész tető korhadt, repedezett, ezekután csoda, hogy a fejünkre nem szakadt. Később hallottam, hogy néhányan egy cipőről beszélnek, amit állítólag a padláson találtak, de nem igazán értem, hogy ez milyen összefüggésben lehet a rossz állapotú tetővel.
Csókol: Ferencz
Házától egészen az ülés helyszínéig követtem, de az épületbe nem tudtam volna észrevétlenül bejutni, így kénytelen voltam a tetőn keresztül bemászni a padlásra, ahol a repedéseken keresztül figyelhettem minden egyes mozdulatát. A gyűlésen előkerültek a boros hordók, és az egész esemény vége már inkább egy szüreti mulatsághoz kezdett hasonlítani. Nos, meg kell állapítsam, hogy embereink remekül végzik munkájukat, mindent elkövetnek, hogy jobb belátásra bírják az ellenzékieket.
Az ülés végére a borgőz már nekem is megárthatott, mert egy kis hiba csúszott a számításba, ugyanis a padlás egyik elkorhadt gerendája félig beszakadt alattam, beszorítván a jobb cipőmet az így keletkezett résbe. Mivel kihúzni nem tudtam, és lépéseket hallottam közeledni, ráadásul joggal feltételezhettem, hogy az alattam lévők is észrevehették a beszakadó gerendát, kénytelen voltam – szégyen-szemre – cipőmet hátrahagyva elmenekülni.
1835. február 13.
Mivel a birodalom több részén elszaporodtak a lázongások, ezért a főparancsnok elrendelte, hogy éjjel-nappal figyeljük a célszemélyt. Ha tudomásom van róla, hogy éjjel találkozik valakivel, mostantól akkor is követnem kell. Szerencsére nem él kicsapongó életet, így erre csak ritkán van szükség.
Ma éjjel az utóbbi hónapokban másodszor fordult elő, hogy éjszaka is figyelnem kellett. Nem sokkal azután, hogy a környék toronyórája elütötte az este tízet, mozgolódást hallottam kapuja felől, és megjelent kipödört bajusszal, ahogy arra egyéb megfigyeléseim alapján is számíthattam. Elindult, én pedig követni kezdtem, de nagy csalódásomra, most is csak a Pilvaxig ment, ahol leült beszélgetni néhány barátjával.
Egy újság takarásában ültem és hallgatóztam, de politikáról egy szó sem esett. Viccelődtek, családjukról, kertészkedésről, és csupa unalmas témáról beszélgettek. Deák főleg nővéréről, Kláráról mesélt. Még talán soha nem hallottam férfit ilyen csodálattal beszélni egy nőről, aki családtag.
Sajnos, mindezek ellenére semmi hasznosat nem tudtam meg a beszélgetésből, azonban azt hallottam, amint egy idő után egyre összefüggéstelenebbül kezd beszélni, feltételezhetően egészen máshol jártak a gondolatai, minden bizonnyal fáradt volt az egész napos megfeszített munkától. Elgondolkoztam azon, hogy vajon mikor fogja belátni, milyen értelmetlen dolgokkal foglalkozik. A helytartótanácsnak semmi szüksége ellenzékre, akik csak hátráltatják a munkáját, nem beszélve az esetleges szervezkedésekről, bujtogatásokról, ami ugyancsak az ellenzék számlájára írható. A magyaroknak inkább hálásnak kellene lenniük, hogy egy ilyen dicsőséges birodalom tagjai lehetnek, és ilyen csodálatos uralkodójuk van, mint szeretett urunk, I. Ferencz.
Deáknak tehetségét nem szabadna holmi ellenzéki tereferére pazarolnia, ő többre hivatott. Rá kellene ébrednie, hogy pont az ellenkező, a rossz oldalon áll. Bízom benne, hogy előbb-utóbb észhez fog térni. Minél előbb meg kellene nyerni a birodalom érdekeinek, túl jó politikus ahhoz, hogy ne húzzunk belőle hasznot.
Mikor már pontosan ötödszörre kezdtem el az elejéről olvasni az újságot, akkor végre felállt, elköszönt, és kiindult a kávéházból. Megfeledkezve magamról, túl hirtelen ugrottam fel, így a barátai megláttak. Hogy eltereljem a gyanú leghalványabb árnyékát is, teljesen kifejezéstelen arccal odamentem hozzájuk, és megkérdeztem tőlük, mennyi az idő. Mikor megmondták, rosszalló arcot vágtam, és a bajuszom alatt, de azért jól hallhatóan azt mormogtam: "Akkor úgy látszik mégsem tudott eljönni." Megköszöntem a felvilágosítást, és a hátsó kijáraton kisétáltam, mint aki észre sem vette távozó barátjukat.
Amikor már nem láthattak, lélekszakadva átrohantam a másik ajtóhoz, és a célszemély nyomába eredtem. A másik ajtó előtt azonban összeütköztem egy kopaszodó, pocakos úriemberrel. Félvállról gyorsan odavetettem egy "Bocsánat"-ot, majd tovább siettem. Micsoda emberek vannak! Elállják igen fontos emberek útját, akik igen fontos üggyel foglalkoznak, méghozzá a Birodalom megvédésével. Hát lehet valakinek ennél fontosabb és megtisztelőbb dolga? Egyesek szórakozni járnak a kávéházba, de én nem.
Mivel a megfigyelt személyt sehol sem láttam, így szapora léptekkel tértem vissza a házához. A háznál azonban megdöbbentő kép fogadott. Mindent sűrű sötétség takart. Ezek szerint mégsem haza jött, elvesztettem a nyomát. Õrült gondolatok kezdtek fejemben cikázni. Mi lesz, ha végig tudta, hogy figyelem, és most sikerült kicseleznie? Lehet, hogy valami titkos gyűlésre ment, és az egész beszélgetés csak álca volt. Talán pont ezért nem esett szó politikáról... Ez az állásomba fog kerülni... Vagy akár az életembe is... Nem, az nem lehet, szeretett királyunk nem oly kegyetlen. Mikor idáig jutottam gondolataimban, hirtelen kulcscsörgést halottam a kapu felől, és megláttam Deák sziluettjét a homályos utcán.
Hihetetlen megkönnyebbülést éreztem. Én, Johann Nachfolgen ismét teljesítettem feladatomat, méghozzá hibátlanul, a megfigyelt személy és környezete nem sejthet semmit, a karmaim között van...
Kedves Antal bátyám!
Érdekes, de mióta képviselő lettem, úgy érzem, mintha figyelnének. Valószínűleg az idegeim fáradnak ki ennyire a megfeszített munkában. Példaképpen engedd meg, hogy megemlítsek egy számomra igen furcsa és felkavaró esetet.
Tegnap este néhány régi barátommal beszélgettem a kávéházban, amikor megakadt a szemem egy, a közeli asztalnál ülő úriemberen. Az arcát sajnos nem láthattam, mivel újságot olvasott. Félszemmel azért annyit láttam, hogy többször is átlapozta, de túl gyorsan ahhoz, hogy elmélyedjen benne, és egyszer sem tette le az arca elől. Talán csak a képzeletem játéka, de amikor tetőtől-talpig végigmértem, s a cipőjére tévedt a tekintetem, úgy tűnt, mintha a jobb oldali valamivel fényesebb, kérlek, ne nevess ki, de úgy néztem, mintha újabb lenne a másiknál. Úgy látszik, igaza van Kossuth barátomnak, néhány hetet tényleg pihennem kellene...
Akár hiszed, akár nem, valamilyen megmagyarázhatatlan rossz érzés kerített hatalmába, miután észrevettem az úriembert, s oly ideges lettem, hogy egy idő után már szinte csak őt figyeltem. A többieknek fel is tűnt, hogy nem figyelek rájuk, csak találomra válaszolgatok. Egyre kínosabb szituációkba bonyolódtam, így fáradtságomra hivatkozva hamarosan elindultam haza.
A pincér az elszámolásnál rosszul adott vissza, így még néhány percig a kávéházban kellett időznöm, míg meggyőztem az elszámolás helytelenségéről. A saját kárára tévedett, de hát csak nem képzeled, hogy néhány ócska pénzdarabért eladom a lelkiismeretemet? Meg kell valljam neked, még akkor se raktam volna el azt a pénzt, ha kedves jó Klárinknak lett volna szüksége rá. Tudom, ezt sokan botorságnak tartanák, de hát, az én lelkiismeretem már csak ilyen. Épp kiléptem az ajtón, amikor az úr, aki a közeli asztalnál ült, kintről nekem rohant. Gondolom, a hátsó kijáraton távozhatott, csak nem értem, hogy akkor miért jött mégis arra. Nagyon siethetett, mert épphogy csak egy "Bocsánat"-ot vetett oda nekem, és elrohant. Micsoda emberek vannak! Azért legalább megnyugodhattam, hogy lám, tényleg csak az idegeim vannak kifáradva, hiszen nem engem figyelt, csak talán várt valakit...
Ezután persze még nem haza mentem, hanem útba ejtettem az egyik közelben lakó kiváló barátomat és képviselőtársamat, hogy egy új ötletemet osszam meg vele, amit a reformellenzék kiválóan tudna hasznosítani a következő országgyűlésen. Nagy sajnálatomra már nem láttam világosságot kiszűrődni a házából, arra gondoltam, talán már rég az igazak álmát alussza, így nem zaklattam, hiszen az emberi szükségletek mégis csak előbbre valóak a politikánál, ha nem is sokkal. Bár a politikát tekinthetjük a Nemzet szükségletének, és így már nem is biztos, hogy az emberek javára billen a mérleg serpenyője... Na de, nem szaporítom tovább a szót. Lefekvés előtt még járni akartam egyet, de akkorra már tényleg igen fáradtnak éreztem magam, ezért úgy döntöttem, hazatérek.
Csókol: Ferencz
1835. márczius 2.
A mai napon nagy gyász érte Birodalmunkat, és a világot. Végső nyugalomra hajtotta fejét szeretett urunk, I. Ferencz, áldassék az ő neve. A trónt előreláthatólag a Habsburg család másik jeles képviselője, V. Ferdinánd veszi át. Bizonyos vagyok benne, hogy méltó utódja lesz urunknak, és ő is tovább folytatja a Birodalom felvirágoztatását.
1837. április 25. Lassan négy éve, hogy figyelem Deákot, ez alatt az idő alatt igen jól megismertem. Szinte árnyéka vagyok, alig van olyan alkalom, amikor ne követném. Már megfigyelése kezdetén is sejtettem, hogy jelentős politikus lesz, s ez a sejtésem be is igazolódott. A magyarok igazán hálásak lehetnek munkásságáért. Egy realista, a feladatokat világosan látó politikusnál mi lehet jobb? Ha nem tudja megvalósítani elképzeléseit, jobbnál-jobb taktikákkal próbálkozik, méghozzá igen kitartóan. Logikusan felépített beszédei sokszor még embereink között is elismerő pillantásokat szülnek. Megfigyelhető, hogy sokszor a kivárásra játszik, és ez általában meg is hozza az eredményét. No persze azért azt ismerjük el, van egy nagy hibája. Méghozzá az, hogy nem a mi oldalunkon áll...
1839. márczius 13.
Kedves Wilhem!
Képzeld, ma nagy boldogság ért, szeretett királyunk fizetésemelést rendelt el a rendőrség berkein belül. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg elkezdhetjük építeni a házunkat édes kis feleségemmel, és hamarosan önálló családként élhetjük életünket. Félreértés ne essék, tudod, hogy tisztelem és szeretem szüleimet, de hát az önálló élet mégis csak jobban kedvemre való lenne, gondolom, megérted, hiszen Te is hasonló cipőben jársz.
No de, rátérek, miért is írok igazából. A tegnapi napon átadtam Deák megfigyeléséről szóló jelentéseket a főparancsnoknak, így most szabadságom töltöm. Ezért, mondjuk, három nap múlva, azaz 16-án este 10 órakor találkozhatunk a Pilvaxban, remélem, megfelel az időpont. Meghívtam egyik barátomat is, akivel jó, ha összeismerkedtek, hiszen őt is érdekli a politika, sőt rendelkezik is némi tapasztalattal ezen a téren. Abban a testületben dolgozott, amelyik annak idején beterjesztette I. Ferencznek a helytartótanács terveit. Tudom, hogy erősen érdeklődsz az ilyesfajta dolgok iránt, ezért szeretnélek összeismertetni benneteket.
Baráti üdvözlettel: Hans
Egy rohanó úr zsebéből kiesett egy levélformájú papír. Senki sem vette észre. Õ sem. Megesik az ilyesmi mással is. Naponta rengeteg ember hagy el kisebb-nagyobb dolgokat az utcán. Egy éppen arra robogó lovaskocsi pedig apró darabokra tépte a papírt. Minden bizonnyal ilyen is történt már a Világ Teremtése óta. Nem is érdemelnének figyelmet ezek az események, ha nem éppen a fent említett papírdarabkák lettek volna aznap este a fő beszédtéma a titkosrendőrség rendőrei között... Márpedig, ők értenek a fontos témákhoz...
1839. márczius 15.
Szigorúan titkos, csak sajátkezű felbontásra
Felséges Uram!
A titkosrendőrség reformellenzéki politikusok megfigyelésével foglalkozó alosztályának, egyik speciálisan kiképzett rendőrének, bizonyos Johann Nachfolgen megfigyelésének tényéről értesítem Méltóságodat. Mély sajnálattal kell közölnöm Felségeddel, hogy a gyanú beigazolódott, Johann Nachfolgen összejátszott a reformellenzéki politikusokkal, főképpen bizonyos Deák Ferencz-cel. Az alábbiakban indoklom eme megállapításomat.
Folyó év február 13-án Johann Nachfolgen titkosrendőrt jelentéseinek hanyag megírása miatt megfigyelésünk alá vontuk. Embereink többször látták túlságosan közel merészkedni Deák Ferenczhez, ami az árulás gyanúját veti fel. Ennek beigazolásaként a tegnapi napon néhány emberünk szokásos járőrszolgálatuk közben Pest belvárosi részén, az utca kövezetén felfedezett egy összetépett papírlapot, melyen felismerték Johann Nachfolgen kézírását, továbbá aláírása is szerepelt az egyik papírdarabon. Kizárólag szolgálati célból összeillesztették, és ezzel leleplezték az árulót. A levélből ugyanis egy mondat volt kiolvasható, ami minden gyanúnkat beigazolta. Két papírdarabon egy-egy láthatóan összeillő, a "A mai napon átadtam Deák" és "Ferencznek a helytartótanács terveit." mondattöredékek álltak. Ezek minden félreértést kizárnak, az áruló saját magát leplezte le, bebizonyosodott, hogy Johann Nachfolgen áruló.
Ezen rendkívüli esemény miatt azonnali felelősségre vonását javaslom. A bizonyítékokat a levélhez csatolva mellékelem.
Alázatos tisztelettel: Franz Grausam a császári titkosrendőrség főparancsnoka
Szigorúan titkos, csak sajátkezű felbontásra
Főparancsnok úr!
A bizonyítékokat meggyőzőnek találtam, Johann Nachfolgen titkosrendőr beláthatóan árulóvá lett személyemhez és népemhez. Ezen esemény miatt elrendelem azonnali eltüntetését, természetesen, mivel a titkosrendőrség kötelékében dolgozó személyről van szó, teljes titoktartás mellett.
V. Ferdinánd, a Habsburg birodalom uralkodója
1839. április 1.
Pesti Hírlap:
Öngyilkos lett Johann Nachfolgen, az osztrák titkosrendőrség egyik rendőre. Búcsúlevelében családi problémákkal indokolta tettét...