Se busz, se villamos, se HÉV, se metró, se vonat, tegnap Budapesten kitört a totális sztrájk. Ennek ellenére a nagybetűs Élet nem áll meg, hiszen el kell jutni a főváros különböző pontjaira, csak kissé megváltozott körülmények között. Én is belevetettem magam a szó szerinti tömeg közlekedésbe, és meglepő kép fogadott a városban...
A történet ott kezdődik, hogy hetek óta egyre tágabbra nyíló szemekkel figyeljük a BKV körüli ügyeket: járatritkítás, lemondás, végkielégítés. Sok-sok pénz forog kockán, néha az az érzésem, hogy minél előrébb van valaki az ábécében, annál jobban jár anyagilag, függetlenül a munkájának eredményességétől...
Az utolsó percig izgalommal vártuk, vajon végül lesz-e megegyezés a felek között, lefújják-e a sztrájkot. Amikor kiderült, hogy nem, sokan örültek neki, mondván, ilyen még úgysem volt, az emberekben nagyon erős a kíváncsiság az extrém helyzetek iránt. (Arról nem beszélve, hogy a diákok a beígért tanítási szünetért még meggyőzni is képesek lettek volna a szakszervezeteket a sztrájk életbevágóan fontos voltáról.)
Autó nélkül, szabadon
Ma reggel pedig megtörtént az, amire még nem volt példa: a legtöbben belátták, hogy jobban járnak, ha leteszik az autót és egyéb alternatív közlekedési formát választanak. Az utcákon megjelentek a kerékpárok, görkorcsolyák, rollerek, gördeszkák, de a legtöbben a gyaloglással próbálkoztak.
Reggeli csúcsforgalom - ráérősen
A hangulat azonban egészen más volt, mint amire számítani lehetett. A reggeli szokásos rohanás és stressz eltűnt, az emberek együtt sétáltak be a munkahelyükre, idegenek elegyedtek szóba egymással, hogy megvitassák, ki milyen messziről jön, és hova megy, mindenki a számára kijelölt helyeken haladt, a gyalogosok a járdán, a kerékpárosok a bicikliúton, tiszteletben tartva egymás közlekedési módját.
A tömegből adódó konfliktusokat a felek nyugodtan, mosolyogva oldották meg, egyszóval mindenki érezte, hogy ez a reggel más, mint a többi.
Az autósok is meglepően illedelmesek voltak egymással és a gyalogosokkal is, mindenki nyugodt volt, mert tudta, hogy igazoltan késik vagy hiányzik. A besoroló járműveket elsőre beengedték, csak néha-néha lehetett hallani egy-egy elégedetlen dudaszót. Mindenki ráért, mert ott lebegett a szeme előtt, a varázsmondat: „nem tehetek róla, hogy el fogok késni, és ezt a főnök is tudja”.
A város telítettsége is jobban alakult, mint ahogy előre várható volt, sokan megijedtek a megjósolt káosztól és inkább autó nélkül indultak el. Emiatt sok helyen elmaradt a zsúfoltság, néhol jobban lehetett közlekedni, mint egy átlagos hétköznapon.
Idegen vagy sorstárs?
A baj mindig összekovácsolja az embereket, jól mutatja ezt, hogy sokan autóstoppal mentek dolgozni, ami utoljára a 70-es években volt divat. Ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy egy idegent felvegyünk az autónkba, ezen a napon viszont a stoppos nem idegen volt, hanem sorstárs. A helyzet így egészen más, neki ott segítünk, ahol tudunk.
Ez a nap újabb példa volt arra, hogy igenis, ez a nemzet képes az összefogásra, képes a toleranciára. Bízzunk benne, ez előbb-utóbb minden helyzetben igaz lesz, és nem kell hozzá például egy sztrájk, hogy ismét bebizonyítsuk ezt magunknak.