Egy forgatókönyvíró esete a módosítási kérelemmel, amely arra vonatkozik, hogy a történelmi filmjében szereplő ló tudjon beszélni. (2014.)
I. jelenet
[Szín: modern iroda, egy nagy tárgyaló asztal egyik felén a televízió szerkesztője, a másikon az író.]
[Szerkesztő] – Nos, átnéztem a forgatókönyvedet, szuper lett. Nagyon jó ez a Mátyás királyos téma, van benne kaland, romantika és még valamennyire történelem hű is. Mindig is mondtam, hogy egy zseni vagy, a nézők zabálni fogják. Az igazgató úrnak is nagyon tetszett, a jövő hónapban jönnek a német főnökök az anyacsatornától, mindenképpen megmutatjuk nekik. Lássák, hogy a magyarok is tudnak ütős sorozatokat gyártani! Mindig azt hiszik, hogy csak ők tudják a tutit, most majd látni fogják, a mi csatornánknál sem idióták dolgoznak.
[Író] – Ennek nagyon örülök. Nagy kő esett le a szívemről. Nagyon izgultam, hogy mit fogtok hozzá szólni. Ezek szerint akkor reménykedhetek benne, hogy aláírhatjuk a szerződést és gyártásba kerül a sorozat?
– Természetesen. Az első öt részre szerződnénk, ahogyan beszéltük is, aztán a nézettségi adatok alapján meglátjuk. Mindenki bízik a sikerben, de persze végül a számok döntenek. Elvégre kereskedelmi tévé vagyunk, ha az emberek szeretnek valamit, akkor drágán lehet eladni a reklámidőt, és máris dől a lé. Ami pedig a lényeg, ugye.
[Szerényen mosolyogva] – Igen-igen, a sok pénz soha sem hátrány.
– Apropó reklám. Mielőtt a szerződést aláírnánk, a vezetőség a forgatókönyvön még egy kisebb módosítást szeretne. A kereskedelmi igazgató azt kérte, hogy a sorozat úgy legyen megírva, hogy minél több termékelhelyezés lehessen benne.
[Döbbenten] – Termékelhelyezés?!
[Nyugodtan] – Igen. Olyan tárgyakat kellene beleírni, amiken jól látszik a szponzorok felirata, hogy a néző szeme előtt legyenek a termékek, amiket el akarnak adni.
[Kétségbe esve] – Micsoda?!
[Nyugtatja] – Nem kell izgulni, csak egy kicsit át kellene egy-két helyen dolgozni a forgatókönyvet. Például van egy jelenet, ahol Mátyás király álruhában betér egy fogadóba, és bort kér a kocsmárostól. Itt ezt úgy kellene módosítani, hogy a borhoz egy üveg Coca-Cola Zerot is kér.
[Kétségbe esve] – Itassak vele boroskólát?!
[Leinti] – Nem a boroskólán van a hangsúly! Hanem azon, hogy Mátyás király Pepsi Colát is kérhetett volna, de helyette Coca-Cola Zerot kért, mert ő is tudja, hogy az mennyivel egészségesebb. Ez egy olyan reklámüzenet, ami senkinek sem fáj, de nekünk jó sok pénzt hoz.
[Bosszúsan] – Hát, nekem kifejezetten fáj!
[Csodálkozva] – Nem szereted a kólát?
[Bosszúsan] – Nem erről van szó, hanem arról, hogy ez egy művészeti alkotás, és Mátyás korában nem is volt csak bor.
– A mai világ egy kicsit felülírja a művészeteket.
– De ez szörnyű!
[Nyugtatja] – Nyugi, nem kell annyira felkapni a vizet. Van egy nagyszerű ötletem. Nem kell a termékelhelyezéssel bajlódnod. Meg tudjuk másképp is oldani.
[Reménykedve] – Tényleg?
[Nyugtatóan] – Igen. Sejtettem, hogy nem fog tetszeni ez az ötlet. Igazság szerint, én is azt gondolom, hogy a termékelhelyezés ma már nem annyira hatásos, de a kereskedelmi igazgatónknak ez a mániája. Viszont a tegnap reggeli meetingen felvetettem egy ötletet, ami mindenkinek tetszett, és belementek, hogy akkor inkább így csináljunk pénzt a sorozatból.
[Reménykedve] – És mi lenne az? Nem kell Mátyás királynak kólát innia?
[Magabiztosan] – Nem, nem kell. Ezt én is hülyeségnek tartom. Ráadásul, hiteltelen is.
[Bólogatva helyesel] – Így van!
[Büszkén] – Sokkal jobb ötletem van! A sorozatban van Mátyás királynak egy kedvenc lova, ami mindig vele van. Azt találtam ki, hogy ez nem egy sima ló lenne, hanem tudna beszélni.
[Döbbenten] – Egy beszélő ló?!
[Büszkén] – Igen! Ez igazán feldobná az egész sorozatot, a ló mindig röviden összefoglalhatná a jelenet erkölcsi tanulságát és rengeteg humor forrása lehetne.
[Megsemmisülten] – Lenyűgöző…
[Büszkén tovább] – De várj, nem is ez a lényeg. A termékelhelyezés helyett a ló monológjaiban lehetnének a reklámok elrejtve. Persze nem tolakodóan, csak néha megjegyezné például, hogy „Jó gazdám bölcs uralkodó, és ezért ma délben is a McDonald’s-ban ebédeltünk, hiszen akciós a sajtburger.”
[Az író a megdöbbenéstől szóhoz sem jut]
[Szerkesztő büszkén] – Na, mi van, ennyire tetszik az ötletem, hogy már szóhoz sem jutsz az örömtől?
[Elkeseredetten a fejét rázza.] – Az én forgatókönyvemben nem lesz beszélő ló.
[Elképedve] – Ne már….
[Felháborodva] – Ez egyszerűen lehetetlen. Egy hiteles, történelmi kalandfilmben a legnagyobb csatajelenet közepén a ló ahelyett, hogy nekirontana az ellenségnek, azt kezdi el felsorolni, hogy hol akciós a sajtburger?! Hát ilyen a világon nincsen! Mit fog ehhez szólni az írószövetség meg a kritikusok?! Rajtam fog röhögni mindenki, hogy eladtam a lelkemet az ördögnek.
[Sértődötten] – Én itt próbálok neked jó ötleteket adni, hogy ne kelljen feladnod a művészi szabadságodat, és ez a hála. Egy csomó jó dolgot ki tudnál egy ilyen figurából hozni, te meg csak siránkozol, és lelkiismereti kérdést csinálsz belőle, hogy pénzt akarunk keresni. Írhatnál valóság show forgatókönyvet, ott nem lenne probléma a gyártási költség, de itt meg kell fizetni a színészeket, a díszletépítést, a nagy stábot, mindenkit, aki közreműködik. Ja, és a lovakat is.
[Türelmetlenül] – Lehet, hogy túlságosan érzékeny vagyok, de az én forgatókönyvemben – még egyszer mondom – nem lesz beszélő ló. Mátyás király lova nem tud beszélni, és ennyi.
[Rimánkodva] – De miért nem?
[Felcsattan, szinte kiabál] Csak! Mert ez egy néma ló! És különben is, utálja a sajtburgert!
[Könyörögve] – De értsd meg, valahonnan pénzt kell szereznünk a sorozat gyártási költségeire.
[Sértődötten] – Bocsáss meg, én nem pénzügyi szakember vagyok, hanem író. A forintokat nem tudom egymás mögé tenni, csak a betűket.
[Megunja a vitát és kissé ellenségessé válik] – Ebben az esetben viszont az egész projekt veszélybe kerülhet, mert mi nem tudjuk finanszírozni saját zsebből a produkciót, mindenképpen kell hozzá támogató. Hiába jó az ötlet, ha nem tudjuk megvalósítani, akkor semmit sem ér. Mi elbukunk egy jó sorozatot, te meg elesel több millió forint jogdíjtól. Feleslegesen dolgoztál rajta hetekig, és csak vesztegettük egymás idejét a tárgyalásokkal. Én személy szerint nagyon sajnálnám, ha így lenne.
[Kis szünetet tart, megnyugszik] Még mindig nem tud beszélni a ló?
[Hidegen, elutasítóan] – Még mindig nem.
[Feladja a próbálkozást] – Hát, jó, nem rajtam múlik, én nem tudok most erre semmit mondani. Felhívom a kereskedelmi igazgatót, hogy akkor mi legyen.
[Szerkesztő telefonál] – Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, de van egy kis probléma a Mátyás királyos sorozattal. Itt van az író úr, és nem hajlandó átírni a forgatókönyvet, mert nem tetszik neki az ötletünk. Sem a termékelhelyezés, sem a beszélő ló. Aha, értem. Teljesen igazad van. Én is ezt mondtam neki, de hajthatatlan. Igen, én sem számítottam erre. Jól van, megmondom neki. Köszi, szia.
[Író kérdőn néz]
[Tárgyilagosan] – Az igazgató úr azt mondta, hogy nem tud mit tenni, ha a forgatókönyv nem lesz átalakítva, ahogyan kérjük, akkor visszalépünk a szerződéstől, és nem fogjuk legyártani. Nem tudunk mit tenni, szoros a tévé költségvetése, egy új sorozat beindításának kockázatait semmiképpen sem tudjuk vállalni. Szóval, jól gondold át, mennyit ér meg neked egy néma ló.
[Kétségbeesetten] – De hát én egy író vagyok, hol a művészi szabadság?!
[Kezdi elveszíteni a türelmét] – Van művészi szabadság. Eldöntheted, hogy vállalod vagy sem.
[Elkeseredetten] – És mi lesz így a hitelességgel meg a mondanivalóval?
[Legyint]– Az túl drága, nem engedhetjük meg magunknak az ilyen luxus kiadásokat. Minden tiszteletem a művészeteké, de azért nem adnak pénzt, mert valaki tehetséges. Abban is tehetségesnek kell lennie, hogy pénzre váltsa a tehetségét. Nos, mi van a lóval?
[Meredten maga elé nézve] – Hallgat, mint a sír…
[Széttárja a kezét] – Hát, te tudod…
II. jelenet
[Szín: újabb iroda, a tárgyalóasztal egyik oldalán a könyvkiadó képviselője, kopognak, és lélekszakadva berohan az író.]
[Író] – Jó napot kívánok, elnézést a késésért, csak reggel már egy másik helyen tárgyaltam, és elhúzódott a dolog.
[Kedvesen] – Semmi gond, foglaljon helyet. [Mosolyog] Bizonyára ön is elfoglalt üzletember.
[Szerényen] – Nem, szó sincs róla, csak szimplán egy író vagyok. Egy kereskedelmi tévével tárgyaltam a forgatókönyvemről, de nem akarják elfogadni, mert azt mondják, nincs rá pénz. És mindenáron mindenféle szörnyű dolgokat akarnak belerakatni, hogy pénzt lehessen csinálni belőle. De én művész vagyok, és nem akarok pénzügyi dolgokkal foglakozni.
[Tárgyilagosan] – Hát, uram, sokan vagyunk még így, de sajnos, a pénz nagy úr. Azt hiszem, egy könyvkiadó vezetőjeként bártan mondhatom, hogy a pénz a művészek legádázabb ellensége, pontosabban annak a hiánya. Na de, térjünk a tárgyra, a mi kis üzletünkre.
[Reménykedve] – Bízom benne, hogy jó hírekkel tud szolgálni.
[Sajnálkozva] – Nos, ami azt illeti, sajnos nem igazán. Ahogy ön is tudja, a könyvét kétezer példányban jelentettünk meg, és egyelőre nagyon kicsi a kereslet iránta.
[Elkeseredve] – Ez nem az én napom… Ne kíméljen, hányat adtak el eddig belőle?
[Zavarban] – Majdnem tíz darabot.
[Szörnyülködve] – Összesen csak tíz darabot?! És mi az, hogy „majdnem”?!
[Zavarban] – Volt egy vásárló, aki utólag visszahozta az egyik példányt, mert rájött, hogy nem is ezt a könyvet akarta megvenni. De a tendencia ettől függetlenül is aggasztó.
[Összeomlik] – Kilenc darab… Ez azt jelenti, hogy még a rokonaim sem vették meg… Még 1991 darabot el kell adni belőle, különben nagyon nagy bajban leszek…
[Tárgyilagosan] – Nem szeretnék udvariatlan lenni, de az előzetes tárgyalásokon mi figyelmeztettük, hogy bár a könyv jó, de mivel az ön személye a könyvpiacon nem eléggé ismert, így a mű nehezen lesz eladható, a megjelentetése nagy kockázatokat hordoz.
[Sértődötten] – Szóval, mégis csak celebnek kéne lennem és a villában töltött éjszakáimról írnom beszámolót?
[Elutasító mozdulatot tesz] – Uram, én ilyet nem mondhatok… Legfeljebb csak gondolok.
[A fejét fogja] – És én hülye aláírtam azt a szerződést, hogy az el nem adott példányokat egy év múlva megvásárolom a kiadótól!
[Tárgyilagosan] – Mi figyelmeztettük előre, hogy nem tudjuk vállalni az anyagi kockázatot. Két és félmilló forintot nem nélkülözhetünk. Megfinanszíroztuk a kiadást, de ennek a pénznek vissza kell jönnie a költségvetésünkbe.
[Elkeseredetten] – Akkor tehát nincs mit tenni?
– Nincs, legfeljebb reménykedhetünk, hogy jobban alakulnak a számok, mint ahogyan az előzetes számítások alapján látszik. A szerződés szerinti egy évből még 10 hónap hátra van, addig még sok minden történhet. Sajnos, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy ezzel a könyvkiadással rossz lóra tett.
[Leinti] – Na, hagyjon engem békén a lovakkal…
III. jelenet
[Szín: otthoni szoba, az író felesége és az író ülnek az asztalnál, esznek]
[Elkeseredetten] – Képzeld szívem, ez nem az én napom. Reggel voltam a tévénél, és át akarják íratni velem a Mátyás királyos forgatókönyvet.
[Csodálkozva] – Miért, mi nem tetszik nekik rajta?
[Elkeseredetten] – Azt mondják, hogy nincs rá pénz, úgy kellene megírni, hogy legyenek benne reklámszövegek.
[Csodálkozva] – És ezért vagy ilyen szomorú? Azt hittem, teljesen elutasították. Akkor ezek szerint van esély arra, hogy beinduljon? De hát ez nagyon jó hír! Lesz újra rendszeres munkád, írhatsz, nem kell másodállásban mindenféle borzalmas dolgot elvállalnod.
– Sajnos, nem lesz belőle semmi.
– De miért nem?
– Mert nem vállalom.
[Értetlenül] – Micsoda?
[Határozottan] – Mondom, nem fogom átírni. Vagy jó úgy, ahogyan van, vagy akkor felejtsük el az egészet.
[Felháborodva] – De hát ezt nem teheted meg! Képes lennél egy ilyen jó munkát csak úgy kidobni az ablakon, mert némi módosítást kértek benne?
– Nem csak némi módosítást, hanem Mátyás király lovának beszélnie kell!
[Lehiggad] – Hát, ez tényleg elég hülye ötlet.
– Na ugye.
[Próbálja menteni a helyzetet] – Jó-jó, de tudod, hogy nem lehet mindig a magad feje után menni. Kompromisszumokat kell kötni, mert másképp nem tudsz előbbre jutni. Sajnos más is van a világon, nem csak a művészet.
[Sértődötten] – De én nem akarok kompromisszumokat kötni! Az én kiváló kis történelmi sorozatomat nem fogja tönkretenni egy beszélő ló. Még jó, hogy nem azt kérik, hogy Mátyás király meg szeresse a szénát.
[Csitítja] – Megértelek, de most ez pont nem az a pillanat, amikor egy ilyen munkát elszalaszthatsz. Tudod, hogy hitel van a házon, jön a karácsony, ajándékokat kell venni, anyám beteg, tele vagyunk tartozással. Ha ez a sorozat elindulna, akkor hosszú távon minden anyagi problémánk megoldódna. Emlékszel, együtt átszámoltunk mindent, nagyon kellene ez a pénz. Ha ezt nem sikerül összehozni, megint azért robotolhatunk napestig, hogy valahogy a hitelt törleszteni tudjuk, alig marad valami a megélhetésünkre. Te is mehetsz vissza árufeltöltőnek az áruházba.
[Szenvedve] – De én nem tudom megtenni. Egyszerűen képtelen vagyok. Még a gondolatától is rosszul leszek. Egy mozdulattal tönkrevágnám az egész sorozat hitelességét. Emlékszel, ezért írtam a könyvemet, hogy végre legyen egy mű, amibe nem kontárkodik bele senki, és minden úgy történik, ahogyan én akarom.
– Tényleg, mit mondott a kiadó? Abból nem lesz egy kis pénzünk?
[Legyint] – Ó, ne is mondd, borzalmasan állnak az eladások. És igazából be kell vallanom neked valamit.
[Ijedten] – Mi történt?
[Habozva] – A könyvkiadóval annak idején úgy írtam alá a szerződést, hogy az el nem adott példányokat egy év múlva megveszem tőlük.
[A szája elé kapja a kezét] – Úristen!
[Lesüti a szemét] – Igen, sajnos ez nagyon rossz döntés volt, de nagyon bíztam benne, hogy sikerem lesz.
[Kétségbe esve] – De ez ugye nem azt jelenti, hogy…
[Félbeszakítja] – De, igen, sajnos, ez azt jelenti, hogy nagy tartozást vettem a nyakamba. A kiadási költség 2,5 millió forint volt, ezt a kiadó megfinanszírozta előre, ha elkelnek a könyvek, akkor nyereséges lesz az üzlet, ha nem, akkor viszont nekem kell kifizetni a veszteséget.
[A feleség szóhoz sem jut]
[Szomorúan] – Ne haragudj, teljesen elment az eszem. Most már látom, hogy őrültség volt ekkora kockázatot vállalnom. Túlságosan bíztam a sikerben, és csak azért is meg akartam mutatni, pedig a kiadó figyelmeztetett.
[Tanácstalanul] – És akkor most?
[Széttárja a kezét] – Várjuk a csodát.
[Rosszallóan] – Hát, ennél azért jobbat is kitalálhattál volna…
IV. jelenet
[Szín: utca, a földön egy hajléktalan ül, és kéreget]
[Hajléktalan rimánkodva] – A jó Isten áldja meg magukat, csak egy pár forintot adjanak! Beteg vagyok, éhezem, elhagyott a családom. Csak egy pár forintot kérek, hogy legyen ma mit ennem. [Meglátja az írót, aki éppen arra jár] – Kérem, uram, egy pár forint apróval szánjon meg!
[Az író ad neki pár forintot]
– Ó, áldja meg az Isten, köszönöm, uram! Látom, áldott jó szíve van, megkönyörül rajtam. Cserébe fogadja el tőlem ezt. [Előkotor egy képet.] Én festettem.
[Meghökken] – Maga festő?
[Mosolyogva] – Hát, a kritikusaim szerint nem, de azért voltak régebben sikereim. Pár nagyobb galériában is kiállítottam annak idején. Lehet, hogy a nevemmel is találkozott egyszer-kétszer, egy időben azt hittem, lesz belőlem valaki…
– Hogy hívják?
– Hajnóczy Aladár.
[Megdöbbenve] – Hajnóczy Aladár? Hát persze, hogy hallottam a nevét, maga egy híres festő volt annak idején. Igaz, legalább tíz éve eltűnt a neve az újságokból.
[Elmerengve] – Látja, a híres festő most már szerényen és visszavonultan él, és ahogyan a művészek életrajzaiban szerepel, magányosan és elszegényedve hal meg.
– Ne mondjon ilyet! Mi történt magával?
– Semmi különös, csak hittem a művészet szabadságában, és azt gondoltam, hogy ha megalkuvások nélkül csak a festészetre koncentrálok, akkor nem lehet baj. Majd csak jön valaki, aki meglátja bennem a fantáziát. De nem jött. Voltak sikereim persze, de kevésnek bizonyultak, hogy az egész életemet művészként élhessem le. De én ezt nem akartam elfogadni, és mindent vagy semmit alapon csak azért is a művészetből akartam megélni. Nem fogadtam el senki tanácsát, csak mentem előre. Fejjel a falnak. Drága vásznakat, festékeket vettem, műtermet építettem, kiállításokat szerveztem saját pénzből, míg lassan feléltem minden vagyonomat, aztán a hiteleket is, és végül az utcára kerültem. De remélem, magának valami rendes szakmája van.
– Író vagyok.
[Összecsapja a kezét] – Jaj, Istenem! A szülei soha nem mondták magának, hogy valami normális dolgot csináljon?
[Bólogat] – De-de, anyám mindig azzal nyaggatott, hogy ő nem bánja, ha írok, de legyen egy szakmám, amiből megélek.
– Látja, fiatalember, mennyire okos a mamája! Itt vagyok én, az élő példa. Művészkedni lehet megalkuvások nélkül, de csak otthon a négy fal között. Ha valaki tehetséges, az nagyon jó, csak el is kell tudni azt adni. Látja, a festményeimért nem tudok kenyeret venni… Ez itt a nagy probléma.
V. jelenet
[Szín: otthoni szoba, az író az asztalnál ül, valamit ír, beszalad a kislánya]
[Lelkesen] – Apu, apu segítesz megírni a Jézuskának a levelet, hogy mit hozzon nekem karácsonyra?
[Szeretettel] – Persze, persze, máris keresünk egy tollat, meg egy papírt és már írhatjuk is. [Elővesz egy üres papírt]
– Akkor azt írd légy szíves, hogy: „Kedves Jézuska!”
[Nekiáll írni] – Igen.
[Diktál] – Idén próbáltam jó lenni, de ígérem, jövőre tényleg nagyon jó leszek. Ebben az évben nem kérek mást, csak egy dolgot. Tudom, hogy nagyon drága ajándék, apuéknak sajnos nincs pénze rá, ezért kérem tőled, hátha te tudsz hozni nekem. Nagyon szeretnék egy Barbie lovat. Egy olyat, ami az óvodában a Krisztinek is van. Sokszor álmodom róla, hogy nekem is van egy ilyen lovacskám. A Barbie babám is nagyon örülne neki, ha lenne egy háziállata. Tudod, ez a ló nagyon aranyos, és még beszélni is tud. Köszönöm szépen előre is.
– Jól van, betesszük egy borítékba, leragasztjuk, és be is dobom a postaládába, hogy a Jézuska mielőbb megkapja.
[Hálásan átöleli az írót] – Köszönöm, apu, nagyon szeretlek.
[Elérzékenyülve] – Én is szeretlek, kicsim.
[Lelkesen] – Megyek, és elmesélem a babámnak, hogy kértem a Jézuskától lovacskát.
[Mosolyogva] – Menj csak, biztos nagyon fog neki örülni.
[A kislány kiszalad.]
VI. jelenet
[Szín: ismét a televízió irodája: a nagy tárgyaló asztal egyik felén az televízió szerkesztője, a másikon az író.]
[A szerkesztő éppen pakol össze] – Még éppen jókor jöttél, már indulni akartam haza. Így is túlóráztam, nem is keveset. Az előbb nagyon lélekszakadva hívtál, miről lenne szó?
– Nézd, ne haragudj, reggel talán kicsit durván fogalmaztam.
[Felnéz a pakolásból] – Igazán?
– Igen.
[Tárgyilagosan] – Nem volt az durva, egyszerűen nem tudtunk megegyezni, nincs semmi gond. Én elfogadtam a te álláspontodat. Megértem, hogy nem akarod átírni a forgatókönyvet, de én meg elmondtam, hogy miért lett volna erre szükség. Sajnálom, hogy végül nem tudtuk megoldani a dolgot, de hát majd legközelebb.
[Óvatosan érdeklődve] – És mi lesz a sorozatom helyett?
– Mindenképpen akarunk valami hasonló műsort csinálni, holnap megkeresek néhány írót ezzel az ajánlattal, és meglátjuk, ki mit mond rá. Tanulva a mai problémából, már előre elmondom nekik, hogy számítsanak arra, hogy pénzt kell csinálni belőle. Így lehet, hogy lesz mindenféle „művészietlen” kérésünk.
[Elgondolkozva] – Értem.
[Bensőségesebb hangra vált] – Be kell valljam, téged kerestünk meg ezzel az ajánlattal először, mert azt gondoljuk, hogy a te tehetségedet lett volna a legjobb erre kihasználni, és hidd el, én személy szerint is nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Régóta ismerjük egymást, tudod, hogy nem akarok neked rosszat, de ez egy üzleti vállalkozás és itt ezek a szabályok vannak. De mondom, nincs harag, majd legközelebb csinálunk valami jó dolgot együtt. Na, de ha nem haragszol, térjünk a tárgyra, ami miatt jöttél, mert már mennék haza, elég volt a mai napból.
[Bizonytalanul] – Hát, csak két kérdést szeretnék feltenni neked.
[Várakozóan] – Igen, hallgatlak.
[Határozottabbá válik] – Első kérdés: egyetértesz-e velem, hogy egy Mátyás királyról szóló kalandsorozatba emberiség elleni bűntett beszélő lovat rakni?
[Fejét csóválva elmosolyodik] – Mondták már neked, hogy javíthatatlan vagy? [Nagy levegőt vesz] Ha barátilag kérdezed a véleményemet… És én hivatalosan nem is mondhatok ilyet… De… Igen... Ez egy hülyeség. [Elgondolkodik] Ha úgy jobban tetszik, akkor emberiség elleni bűntett. [Tovább gondolkodik] Sőt, az illetőt, aki ilyet kitalál, addig itatnám Coca-Cola Zeroval, amíg kóla mérgezése nem lesz. Kielégítő választ adtam?
[Örömmel mosolyog] – Igen, tökéletesen, köszönöm.
– Mi a kettes kérdés?
[Mosolyogva] – Nos, ez egy nagyon fontos kérdés.
– Igen? Halljuk!
– Szóval… [Mély levegőt vesz] Mikor kapom meg a reklámszövegeket, amiket a beszélő lovamnak kell mondania?
[A szerkesztő mosolyogva megöleli.]