Teszt: Ikarus V187 és Credo Citadell 19

A BKV teszt érdekessége, hogy a hajdani legendás Ikarus buszgyár felélesztésére tett kísérletek végre a sok éves ígérgetések után kézzelfoghatóvá kezdenek válni. Ugyanis, az egyik új jármű, ami a BKV-nál a tesztköröket rója, nem más, mint az Ikarus V187 típusú autóbusz.

Az Ikarus, a Rába és az Auto Rad Controlle (ARC) nászából született busz a V187 nevet kapta. Kívülről tetszetős, ugyan nem mondanám futurisztikus kinézetűnek, de teljesen jól használhatónak tűnik, az ember egyébként is örül, ha egy szépen csillogó új buszra szállhat.

A másik jármű a Credo Citadell 19 típusjelzésre hallgat, a győri Kravtex Kft. gyártja, sok-sok magyar alkatrész felhasználásával. Egy fokkal modernebb kinézetű, mint kollégája, ami többek között annak tudható be, hogy a cég régóta foglalkozik buszgyártással, és míg az Ikarus az utóbbi években a saját megszűnésével, majd feltámadásával volt elfoglalva, addig a Kravtex éppen fénykorát éli.

Ami érdekes, hogy mindkét busznál érezhető az új szemlélet, amit talán önbizalomnak lehetne nevezni. Ha egy nyugati gyár buszát megnézzük, rengeteg helyen feltűnik a márka és a gyártó ország neve, mindenki „büszke” a saját termékére. Az ablak sarkában, az ülések háttámláján, a kormányon, egyszóval sok-sok helyen. Ez eddig a magyar buszokra nem nagyon volt jellemző, sokszor lehetett látni márkajelzés nélküli járműveket, mintha az adott gyár szégyellné a saját termékét.
A két új buszon azonban a nyugati mintára feltűnnek a márkajelzések, és a „Made in hungary” felirat is sokszor a szemünkbe villan. Úgy tűnik, a gyártók kezdenek ráérezni a marketingre, hiszen nem elég valamit gyártani, el is kell tudni azt adni.

Mindkét jármű a modern stílusnak megfelelően hatalmas ablakokkal rendelkezik, ez főleg a vezetők dolgát könnyíti meg. Őket egyébként is ellátták mindenféle jóval, rengeteg helyen állítható üléssel, kormánnyal, sőt, egy-az-egyben mozgatható műszerfallal, hogy teljesen testre tudják szabni a járműveket.

A műszerfal közepén egy kis monitoron látható a jármű állapota. Például menetközben megtudhatjuk, hogy az adott pillanatban mennyit fogyaszt a busz, így ha ne adj’ Isten, Vágó István megkérdezi, mennyi üzemanyagot eszik egy Ikarus közepes gázon, akkor máris rávághatjuk, hogy nagyjából 30 litert óránként.

Az ajtók nyitásánál a kamera képén láthatjuk az utasok fejebúbját, amint rendezett sorokban szállnak fel és le. Sok buszvezető örömére, nyáron ez külön élmény lehet, hiszen kiváló rálátás nyílik a dekoltázsokra.

Az utastéri berendezésekre pillantva látható, hogy a kapaszkodókon elhelyezett leszállásjelzők jó nagyok. Elég alacsonyan találhatók, ami kissé szokatlan, de nagyon megkönnyíti a mozgássérültek és a gyerekek dolgát.

Az ülések „első ülésre” mindkét buszon kiválóak. Az eddigi tapasztalataim szerint a technika fejlődése fordítottan arányos a székek kényelmességi fokával.
Az utaskínzó ülések fejlesztésében a németek járnak elöl, a legborzalmasabb műanyagokat képesek bevetni extra szögekben hajlítva, nyilván azért, hogy a fiatalok minél előbb átadják helyüket a rászorulóknak. (Lásd: fogaskerekű, hannoveri villamosok, MAN buszok.) Tisztítani ugyan könnyű lenne őket, de el sem koszolódnak, mivel nem ül rájuk senki…
Az új magyar buszokon viszont mindkét esetben kényelmes ülésekkel találkoztam. Megfelelő vastagságú szivacs, emberbarát háttámla, nem is kell ennél több, jó érzés volt leülni.

Ha helyet foglaltunk, akár elő is vehetjük internetezésre alkalmas telefonunkat vagy számítógépünket, mivel mindkét buszon van ingyen WiFi. Ez jó dolog, bár inkább csak kampányfogásnak érzem. A BKV még nem nőtt fel a dologhoz, mert amíg a légkondicionáláson spórol, addig az internet olyan távolina tűnik, hogy nem is érdemes róla beszélni.

Az ajtók masszívnak tűntek, kapaszkodókkal ellátva, azonban az indulásjelzéssel nem voltam megelégedve. Túl kicsi lámpák, alig hallható csipogó hang, egyik járművön sem sikerült túl figyelemfelkeltőre, pedig ezeknek nem szolid és illedelmes műszereknek kéne lenniük. Az eddigi jól megszokott „takarodj az ajtóból, mert rádzárom” hangok helyett, most kb. a „legyen oly’ jó és fáradjon arrébb, nehogy megsértsem a lábát” jelzés hallható. Ez itthon, főleg Budapesten (még) nem célravezető.

Mindkét buszban a csukló szép tágas, jól elhelyezett kapaszkodókkal. Az Ikaruson egy extra szolgáltatást is volt szerencsém megtapasztalni. Mit sem sejtve álldogálok a kapaszkodónak dőlve, amikor az egyik megállóban egy szatyrokkal felszerelt néni hatalmas erővel robban be. Mindenkit elsöpört az útból, többek között engem is, nem értettem, hova siet. Kiderült, rutinos szatyorcipelőként megtalálta a legalkalmasabb helyet terheinek. Az ülések alól kilógó kerékdob pontosan két tojástartó, pár káposzta és néhány egyéb zöldséget tároló szatyor elhelyezésére alkalmas.

Az Ikarus és a Credo hátsó részén a motor az úr, a bal sarokban dübörgő 320 lóerős amerikai Cummins erőforrás könnyedén repíti a buszokat, azonban elég határozott hangja van, és még ennél is határozattabban fűt. Emiatt a busz hátsó része a fázós utasoknak ajánlott, akik úgy akarják érezni, mintha valamelyik trópusi sziget körül motorcsónakáznának. Ezt persze nem lehet egyik gyártónak sem felróni, ilyen az élet, a motorban tűz van, az pedig meleg.

Mindkét buszban rengeteg kamerával találkozhatunk, ez a legtöbb embernek biztonságérzetet ad, a fanatikus személyiségi jogok védői meg majd legfeljebb eltakarják az arcukat.

Talán a két busz közti legnagyobb különbség a letisztultság. A Credoban igazi nyugati modern érzetünk támad, míg az Ikarus kissé keletiesebb. Nem csak a kicsit szögletesebb belső miatt, hanem az összeszerelés rosszabb minősége miatt is. A Credo jobban összerakottnak tűnt, az Ikarus nehezebben küzdött meg a kátyús utakkal, az illesztések recsegtek-ropogtak, a tükrök rezonáltak.

Mit lehetne a fentiekhez még hozzáfűzni? A tesztbuszok népszerűségéből kiindulva az emberek már nagyon várják, hogy új járművekkel utazhassanak akár Budapesten, akár vidéken. A hajdan legendás buszgyártás felélesztésének kísérlete pedig még azokat is meghatja, akik csak annyit tudnak a budapesti buszokról, hogy nagyok és kékek. Velem együtt még sokan drukkolnak az Ikarusnak és a Credonak. Hajrá, csak így tovább!