Versenyezni sok mindenben lehet, de Szingapúrban kitaláltak egy új dolgot: a felek a boldogságukat mérik össze. Az egy hónappal ezelőtt indult küzdelemben mostanra alakult ki a döntős mezőny: négyen jutottak el a végső megmérettetésig. Nem csak a versenyzők, de a szervező is nagyon boldog. Nálunk ilyesmitől nem kell tartani...
Egy felmérés szerint a szingapúriak 90%-a feszült és boldogtalan. Philip Merry fejéből pattant ki az ötlet, hogy meghirdeti a boldogság versenyt. A kiírás szerint minden olyan 18 éven felüli lakos nevezhetett a mérkőzésre, aki boldognak érzi magát. A versenyzőknek 300-1000 szóban le kellett írniuk, miért elégedettek az életükkel, és a szervező ez alapján döntött.
Merry nem hitt igazán a sikerben, de végül 207 versenyző nevezett a meglepő küzdelemre. Ez a tény magát az ötlet kitalálóját is nagyon boldoggá tette.
A döntősök közül a legifjabb egy 35 éves menedzser, a legidősebb pedig egy 61 esztendős műszaki iskolai tanácsadó. Az utóbbi egy hölgy, akinek még könyve is jelent meg a boldogságról. Elmondása szerint a titok abban rejlik, hogy örülni kell a kis dolgoknak is.
Mi miért nem?
Azt hiszem, itthon sem ártana egy ilyen verseny. Gyakorolnunk kellene a jó dolgok meglátását az életben, mert a történelmünk során – sokszor jogosan – már művészetté fejlesztettük a híres magyar pesszimizmust. Zseniális kreativitással találjuk meg mindenben a rosszat, ha valamiben nincs, akkor addig csűrjük-csavarjuk, amíg végül bele nem tudunk valamit magyarázni.
Nem tudunk negatív dolgok nélkül élni, lételemünk a fájdalom, a szenvedés. A panaszkodás napi rutin, a pohár sosincs félig tele, hanem mindig majdnem üres.
A sok évszázados gyakorlás viszont meghozta az eredményét: mára már a harmadik helyen állunk a legboldogtalanabb országok listáján. Már nem kell sok ahhoz, hogy elérjük az első helyet.
Utolsókból utolsók
És akkor végre valamiben mi is elsők leszünk. Hiszen soha semmiben nem voltunk még nyertesek, tehetségtelenek vagyunk, feleslegesek, ha véletlenül valamit megpróbálunk, az biztosan nem sikerül. Nem voltak világhírű tudósaink, nem hoztunk létre semmit, amivel a világ előrébb mehetett volna, csak arra vagyunk jók, hogy mások átgázoljanak rajtunk. Vesztesekre mindig szükség van, így a mi helyünk mindenképpen biztosítva van a világtörténelemben.
Most pedig boruljunk a legközelebbi ember vállára, és zokogjunk együtt a magyarok szerencsétlen sorsán, hiszen a dobogós helyezést nem adják ingyen...