Ha egy nyári éjjel felnézünk a csillagokra, eszünkbe sem jut, hogy a fejünk fölött sok ezer kilométernyi magasságban olyan gépek dolgoznak, amikhez nekünk is közünk van. A magyar szakértelem ott kering a fejünk fölött, csak nem tudunk róla. A dicső múlt tovaszáll, de a munka nem áll meg.
Az 1960-as évek elején néhány lelkes fiatal úgy gondolta a Budapesti Műszaki Egyetemen, hogy érdemes lenne belevágni az űrkutatásba. 1970-ben megalakult az Ûrkutató Csoport, amely bekapcsolódott az egyre fontosabbá váló magyarországi űrtevékenységbe.
A Halley üstökösről szinte mindenki hallott, de magyar vonatkozásáról már jóval kevesebben. A 80-as évek elején indított Vénusz-Halley programban részt vettek a csapat tagjai is. A szovjetek VEGA nevű űrszondájának jelentős részét ők fejlesztették, amely 1986-ban találkozott a Halley üstökössel. Ez az elmúlt 50 év egyik legnagyobb sikere volt.
„Fejleszteni csak lassan, szépen, ahogy a csillag megy az égen...”
A megbízhatóság az űrkutatás egyik alapvető elvárása, odakint nincs lehetőség a hibázásra, valami vagy működik tökéletesen, vagy több éves kemény fejlesztésnek és elképzelhetetlen mennyiségű pénznek lehet búcsút inteni egyetlen másodperc alatt.
Ennek ékes példája az a néhány éve történt „malőr” is, amely sok tanulsággal járt, és bebizonyította a magyarok hozzáértését. Hosszas fejlesztések után elkészült az Oscar-40 nevű műhold, amelyen egy magyar készítésű tápegység biztosította a szerkezet energiaellátását.
A fellövés sikeres volt, azonban amikor a hordozó rakétáról leváló műhold meg akarta kezdeni a pályára állást, egyszerűen felrobbant.
A későbbi vizsgáltatok kiderítették a végzetes hiba nagyon kínos okát: a külföldi mérnökök mindenre gondoltak, azonban elfelejtették levenni a védőkupakot a műhold fúvókájának végéről, emiatt a milliós berendezés egy pillanat alatt szinte teljesen megsemmisült.
Nem sokkal később azonban egy rádióamatőr csodálkozva bukkant rá egy űrből sugárzott jelre, ami a műholdról származott. A magyarok kihúzhatták magukat: a tápegységük a roncsok között keringve büszkén jelentette: a 10 Voltos feszültség egyenletes, indulhat a munka!
„A gép forog, az alkotó pihen.”
A csoport fejlesztései is hosszútávra szólnak, a legrégebb óta működő berendezésük már 22 éve rója magányosan a kilométereket odafönt.
A magyar mérnökök ezen a területen is a „nullából világszínvonalat” alapelv szerint dolgoznak. Mindenki besegít, ahogy tud, a méltatlan helyzetet jól jellemzi a RoLand nevű űrszonda szállítása is.
Amikor a fejlesztés magyar része készen volt, a nagyjából egymilliárd euróba kerülő projekt elkészült darabját át kellett szállítani Németországba.
A cipősdoboz méretű szerkezetet az egyik csapattag berakta az autójába, és elindult vele a következő állomásra. A határon azonban csak egynapos huza-vona után engedték át, mert a „Van-e valami elvámolni valója?” kérdésre a „Csak egy űrszondát viszek.” válasz kiverte a biztosítékot.
Mit volt mit tenni, a fejlesztő sóhajtva a hóna alá kapta a szerkezetet (ami többet ért, mint az autója) és aláírta az összes papírt, megesküdve rá, hogy tényleg nem terrorista.
A történetnek azonban koránt sincs vége, a BME-n a fejlesztések jelenleg is zajlanak, és a csapat nap mint nap bizonyítja rátermettségét. A dicső múltra a jelen sem hoz szégyent...